Vigyázz, hosszú írás! Akkor kezdj bele, ha rá tudod szánni az időd! Olvasási idő: 9 perc 20 mp. 


"Orsi, élsz még?"

…ezekkel a szavakkal hívott fel pár napja egy régi, kedves ügyfelem, Kriszta.

Mintegy megkoronázva hosszú ideje tartó lelkiismeret-furdalásomat, amiatt, hogy nagyon-nagyon-nagyon rég óta nem írtam sem hírlevelet, sem blogcikket. És hát, túl aktívnak sem nevezhetem magam az elmúlt hónapokban a közösségi oldalakon.

De, hogy gyorsan reagáljak a kérdésre: Igen. Élek.

A helyzet az, hogy az elmúlt fél év sok mindent tartogatott számomra. Jót és rosszat egyaránt.
Furcsa érzés volt szembesülni egy olyan hullámvölggyel, ami rám talált. Főleg úgy, hogy az elmúlt időszakban a szárnyaláshoz voltam hozzászokva. A pofára eséshez nem.

Pedig az elhasalás ugyanúgy része a biznisznek, mint a siker. És hát az nagyobb eséllyel esik pofára, aki ezerrel száguld, mint aki csak sétálgat, nem? 

Szóval... Ma ismét szeretném megosztani a gondolataimat és a történetemet Veled. Őszintén, ahogy eddig is megszokhattad tőlem.

Éppen pár hete tűnődtem el azon, hogy a neten “kifelé” mindenkiről mindig minden jó és szép. Mindenki a sikereiről, az eredményeiről ír. Kifelé mindenki büszkélkedik. A kirakatban csak jó, és csillogó dolgok vannak. Ezt látjuk mindenhol nap mint nap.... A  csapból is ez folyik a közösségi oldalakon...

Azonban arról, hogy mi van a színfalak mögött, vagy hogy a sok jó mellett néha azért van más is, (kihívások, nehézségek, hullámvölgyek, pofára esések…) csak nagyon kevesen mernek beszélni. Pedig szerintem erről is kellene. Mert egy cég, egy vállalkozás életéhez a “lent” éppúgy hozzá tartozik, mint a “fent”.

Egy ismerősöm mondta nemrég, amikor erről beszéltünk, hogy képzeljem csak magam elé a szív görbéjét: egyszer fent, egyszer lent. Ha a vonal egyenes, az rég nem jó jel. Azt jelenti, nem létezem. Nem arra kell törekedni, hogy a vonal kisimuljon, hanem arra, hogy az amplitúdó kilengése lefelé ne legyen túl nagy.

A fentet megélni, a lentet túlélni kell.

Tök jó meglátás volt. Ez tetszett nekem. Azóta ezen a szemüvegen keresztül nézem a nehéz időszakokat. Már nem csak az érdekel, hogy mi a siker titka. Hanem az is, ki hogyan áll fel, ha elesett. Ebből is rengeteget lehet tanulni, szerintem.

Egyetértesz velem?

Persze tudom, ahhoz, hogy valaki a kudarcairól, nehézségeiről tudjon beszélni, írni, erő kell. Erő ahhoz, hogy bevállalja: neki is van egy gyenge oldala. Ő is szokott hibázni. Rossz döntést hozni. Ő is emberből van.

Nos, én ezt most bevállalom.

Az elmúlt fél évben nagyon intenzíven történtek körülöttem a dolgok. Céges és privát oldalon egyaránt nagy változások voltak az életemben.

Kezdem a cégessel.

Tavaszig minden szép és jó volt. Szárnyaltunk. Fent voltunk. Jó magasan. Élveztük a csapatommal a sikereket. Lubickoltunk az elismerésekben. És én egyre lazábbra engedtem bent a cégnél a gyeplőt… Megengedtem az “extra” elfoglaltságokat munkaidőben, hiszen a mottóm mindig az volt, hogy nem a munkaidő a lényeg, hanem az, hogy a munka meglegyen. És hogy érezzük jól magunkat munka közben. (Emlékszel? Volt fagyi hűtőnk, évindító wellnessünk a Rudas fürdőben, csapatépítőnk, vízibiciklizésünk a Balcsin, közös tanulás a jobbnál jobb konferenciákon, vacsora a város legmenőbb éttermeiben…)

Szabad kezet adtam a döntésekhez és az ügyfelekhez annak a kolléganőmnek, akiben akkorra már, sok-sok együtt töltött év után vakon megbíztam. Szinte már helyettesemként tekintettem rá a cégben… Azt terveztem, hogy visszavonulásomkor majd rá bízok mindent, amit felépítettem.

Aztán egy gyönyörű márciusi reggelen beütött a ménkű…

Épp egy megbeszélésen voltam, amikor jelzett a telefonom: “Új e-mail érkezett.”

A szöveg pedig a következő: ”… A mai napon befejeztem a cégnél a munkámat. …Telefonon nem leszek elérhető.”

Feladója fiatal kolléganőm, aki akkorra öt munkanapból már kettőt kialkudott nálam, hogy a saját hobbijával tölthesse. Mivel számomra az elvégzett munka volt a lényeg, (és az, hogy jó fej főnök legyek...), nem pedig az irodában kötelezően eltöltendő “tól-ig” munkaidő, a két napba beleegyeztem. Ennyit még az ügyfelek is toleráltak.

Azonban akkor, amikor 3 hónap múlva egy újabb munkanapot kért a hétből, saját célra, és már csak kettő maradt volna az ügyfelekre, nemet mondtam. Válaszul a fenti üzenetet kaptam.

Persze, megpróbáltam tisztázni a helyzetet szép szóval, és keményebben is. Sikertelenül. Végül aztán beláttam, hogy számomra hatékonyabb az időmet arra fordítani, hogy megfelelő utánpótlást találjak, mint rávenni valakit arra, hogy legyen korrekt, és tartsa be a megállapodásunkat. Tehetetlennek éreztem magam. És rendkívül csalódottnak, hisz a megállapodásunk első pontja volt az annak idején, hogy nem “csapot-papot” hátrahagyva távozunk a cégtől, ha egyszer arra kerül a sor.

Nehezen, de túléltem ezt a sokkot.

Aztán április közepén jött a következő hideg zuhany.

A másik kolléganőm, akivel már sok éve dolgoztam együtt, bejelentette, hogy hamarosan kisbabát szeretne. Így ő is leteszi a lantot, mert szeretne “jól rápihenni” a dologra. Nagyon gyanús volt ez már akkor nekem, de naivan elhittem az elém tárt indokokat. Egy gyönyörű búcsúbulival, és egy csodálatos, nagyvonalú (talán túlzottan is nagyvonalú) céges ajándékkal kívántam neki minden jót és szépet, amit "meghatódva" fogadott el tőlem. 

…pár nap múlva tudtam csak meg, hogy tőlem nem “rápihenni” ment.

Hanem már a következő munkanapon annak az ügyfélnek dolgozott, aki a cégemmel nem sokkal korábban szerződést bontott. Akit “véletlenül” épp ő kezelt a marketing kivitelezés üzletágunkban. És ki tudja, még hány korábbi, "különös" módon szerződést bontott ügyféllel épített kapcsolatot a hátam mögött…

Óriási csalódás volt ez, elsősorban emberileg. Az addig töretlen bizalmam hirtelen megingott mindenkiben.

Üzletileg persze kezeltem a helyzetet: teljesen tiszta lappal indítottam újra a céget. Új kollégákat vettem fel. Átszerveztem a folyamatokat. Elgondolkodtam azon, hogy vezetőként én mit rontottam el. Levontam a tanulságokat és megtanultam a leckéket. Elengedtem a "rossz" ügyfeleket, hogy helyet csináljak azoknak, akiknek majd szívesen dolgozunk tovább. Akiknek érdemes.

Kicsit olyan, volt, mintha megnyomtam volna a restart gombot a gépházban. Nem volt könnyű, de be kellett vállalnom. Szinte a nulláról kellett újrakezdenem mindent.

Szóval... ez volt a fekete leves, ami miatt csendesebb voltam itt, a postafiókodban. Nehéz időszak volt, de túléltem. Hála Istennek olyan fából faragtak, aki egy pofára esés után nem sokáig ül a betonon. Hanem feláll, (koronát igazít...), megrázza magát és megy tovább előre.

A lelket az tartotta bennem, hogy privát oldalon azért volt részem jóban, bőven.

Talán még emlékszel a Bende és a Rocksuli történetére 
(ha nem, itt olvashatod el az előzményeket

Időközben a dolog oda fejlődött, hogy a nagyobbik kisfiam, a majdnem 11 éves Bende szeptember 21-én a Madách Színház színpadán állt, a Rocksuli c. musical premierjén. A Színház Backstage Kórusával. És áll azóta is, eddig összesen 16 előadással a háta mögött, hogy önmagából minden alkalommal a legjobbat nyújthassa a közönségnek.

Óriási büszkeség tölt el minden alkalommal, amikor nézem Őt.

Teljesítménye mögött óriási elszántság és hatalmas munka áll. Alig 11 évesen megmutatta a világnak, hogy ha van célod, és van hozzá terved is, akkor nincs határ. A korona eddigi karrierjén pedig a múlt pénteki Webber70 Gála volt a Budapest Arénában. Ahol közel 12.000 ember előtt egy óriási szuperprodukció részese lehetett.

Csendességem másik oka Ő volt.

A sok céges tennivaló mellett az utóbbi időben elsősorban anyataxiként funkcionáltam. Bendét hoztam-vittem iskolából próbára, próbáról előadásra, hétvégén különórákra, fellépésekre.

Most azonban, hogy végre újra rend van a céges falak között, és lement a Rocksuli első etapja is, (legközelebb csak decembertől játsszák) kezdek kicsit visszatérni a régi életemhez.

Újra elérhető vagyok, és hamarosan jelentkezem az év végi Sales Akadémiás programajánlóval is.

Tényleg nagyon jól esett, hogy sokan hívtatok, rám írtatok: "Orsi, hova tűntél? Mi van veled?"

Az igazság az, hogy teljesen azért nem tűntem el. A maradék kis szabadidőmet a nagy céges megbízások kötötték le:

Voltam tréningezni a Clearwater értékesítési csapatánál. Az E2 Hungary ügyfélszolgálatos kollégáinál. Az Országos Fordítóirodában egy országos roadshow-n. Jártam nemrég a Siemensnél, ahol több fordulóban a szervizes kollégákat és az értékesítési menedzsereket képeztem. Jobbára nagy, céges csoportokkal dolgoztam, ami miatt a Sales Akadémiás nyílt képzésekre már nem tudtam sort keríteni. 

Eddig.

De már dolgozom a novemberi-decemberi tréningeken. A minden évben megrendezett, "Mikulás napi" Ügyféltípus tréninget ki nem hagynám semmi pénzért. Idén is megtartom. Akár már most beírhatod ceruzával az időpontot: december 06. Hamarosan küldök részleteket.

És hogy további jó dolgokról is beszámoljak:

Időközben megszereztem a Hatósági Engedélyt (akkreditációt) 10 különböző képzésemre is! Ez azt jelenti, hogy nyár óta minden nálam elérhető tréning hatóságilag bevizsgált és az állam által engedélyezett is! És mint ilyen, ÁFA-mentes!

Ez azoknak jó hír elsősorban, akik egyéni vállalkozók, vagy Katás vállalkozók. Számukra ezzel 27%-kal olcsóbb lett minden képzésem, hiszen nem kell rá áfát fizeti. (Mondjuk jó sok adminisztrációval jár, mindkét oldalról, de valamit valamiért, nem?)

ÉS!

Ennek az engedélynek a birtokában minden képzésem után egy olyan Tanúsítványt adhatok ki, amely garantálja, hogy a résztvevőim egy professzionális, a Magyar Állam által is bevizsgált képzésben vettek részt.

Ez azért menő, nem? 

Tök büszke vagyok rá, mert ilyen engedéllyel nem sok képzéssel foglalkozó cég (vagy szabadúszó tréner) büszkélkedhet.

Épp a múlt pénteken estem át az első hatósági ellenőrzésen is. A “mindennek megfelelt” minősítésű jegyzőkönyvet ünnepélyes keretek között adta át nekem a Kormányhivatal szigorú ellenőre. 

Sőt! Tudtad, hogy pár nap múlva, október 28-án lesz 4 éve annak, hogy Sales Akadémia bejegyzett védjegy lett? (Pont mint a Nike vagy a Google…) - ezt majd valamilyen formában megünnepeljük, ok?

Mindent összevetve: szerettem volna, hogy tudd, mi minden történt velem, és lásd az okát annak, hogy egy időre elcsendesedtem. De most újra itt vagyok, kicsattanó energiával, és hamarosan küldöm, hol találkozhatunk még az év végi nagy hajrá előtt.

Nagyon örülnék, ha írnál pár sort, hogy milyen gondolatok merültek fel benned olvasás közben.
Van-e olyan tanulság, amit ez az írás hozott most Neked?

Akár erre a levélre válaszolva, akár szeretettel várlak a privát csoportomban is, a Facebook-on, ahol már "témázunk" a cukormázról, és a sztorimról. Érdemes oda is benézned.

Katt ide, és máris a posztnál vagy.

Várom a visszajelzésedet sok szeretettel, ahogy eddig is. :) 

Klassz hosszú hétvégét kívánok Neked!

- Orsi